Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A fénylő fák és a borostyán medál

 A fénylő fa és a borostyán medál

 

Két nappal Szilveszter előtt érkezett az e-mail: tartsunk SZER-t a Margit-szigeten, elsején délután három órától. Csatlakozhatnánk a kolozsvári szertartáshoz. Válaszunk rövid és lényegre törő volt: ha használható állapotban leszünk, akkor megyünk. Elvégre az Újév első délutánjáról volt szó. J Viszont amint elküldte Kedvesem a választ, bevillant a Sziklakápolna. Lehet, hogy inkább oda kéne mennünk? Kicsit ráhangolódtunk a kérdésre, és úgy döntöttünk, majd kiderül, hogy hová érezzük a hívást. Ez a „majd kiderül” mostanában egyre többször érkezik megoldásként. Kezdtünk hozzászokni, hogy a konkrét információk az utolsó pillanatokban érkeztek.

 

Ez így történt elsején is. Mire elindultunk a szigetre már háromnegyed három volt, tehát kizárttá vált, hogy ott legyünk kezdésre. Felhívtuk Ágit, akivel megbeszéltük, hogy ha úgy érzik, ne várjanak ránk, majd megtaláljuk őket és csatlakozunk. Majd hozzátettük, hogy egyre erősebb a hívásunk a Gellért hegyre a kápolnához, ezért mi átmegyünk oda is. Ági elmondta a többieknek, majd az érkezésünk után személyesen is megerősítették, hogy ők is érzik a feladatot.

 

Kilencen voltunk, ketten nők és heten férfiak. Szép arány! Spirituális csoportoknál ez igen ritka, mert általában a nőkből van több. Bár megjegyezném, hogy mintegy negyed éve csatlakoztunk egy olyan, akkoriban alakuló közösséghez, a Fénymagokhoz, ahol a férfiak mindig is többen voltak. J

 

Beálltunk a körbe, gyorsan megismerkedtünk egy magas fiatalemberrel, aki pár napig még Gyöngyösön lesz, majd munkája miatt ismét elhagyja az országunkat. Józsi felolvasta az - Évin keresztül - elsején hajnalban érkezett üzenetet, majd elkezdtük a szertartást. A Margit-szigeten a kaszinó mögött áll egy hatalmas, öreg Platánfa. Először azt álltuk körül úgy, hogy tenyereink a Fa törzsén pihentek, miközben összeértek a mellettünk álló társunkéval. Ahogy elkészült a kör, abban a pillanatban talpainkból kiáramló energiagyökereink összekapcsolódtak a Platánfa gyökereivel, és kékesfehéren felfénylettek. Ezután tenyereinken keresztül először kék-fehér, majd zöld-arany fényszálak váltak láthatóvá a Fa törzsében, aminek közepén ezekből a szálakból egy kettős spirál keletkezett. Ez a spirál túlnőtt az öreg Fán, majd ahogy szívcsakráink is kapcsolódtak a folyamathoz, az egész elkezdett sárga-arany színben pompázni. Olyan fénye lett, mint a gyertya lángja. Miután az egész Platán gyertyaláng sárgává vált, a mi testünk is felfénylett és egybeolvadt a fényével. Ekkor az öreg Fa törzsének vastagságában a föld belseje felé egy stabil, erőteljes fényoszlop keletkezett, a fa koronája pedig ernyőszerűen kinyílott.

 

Elengedtük a Fát és közvetlen a közelében kört alkottunk. György egy nagyobb gyertyát rakott a kör közepére, Ági segítségével összehangolódtunk és kértük égi segítőinket, hogy mindaz történjen meg itt és most, amiért idejöttünk, a legmagasabb jó érdekében. Gyurin keresztül érkezett a Teremtő üzenete, amelyben megköszönte eddigi munkánkat és kérte, hogy továbbra is tegyük a dolgunkat. Tiboron keresztül beköszönt Ashtar is, de szólni most nem kívánt hozzánk. Eközben a Platán semmit sem vesztett fényéből. Gyertyaláng sárgán felfénylettek gyökerei, majd a föld felső rétege mintha eltűnt volna talpunk alól, és csak a szigeti fák összekapcsolódó, fénylő gyökérhálózatából és a fák helyén ragyogó sárga-arany oszlopokból állt volna a Margit-sziget. Egy hatalmas fényhálóból és fényoszlopokból álló földdarabon álltunk, ahol mi magunk is fényoszlopok voltunk. A szertartás végére a Fa elkezdett zöldellni, és bár január elseje volt és a nap is már lemenőben, az egész sziget zöldbe borult. Ott álltunk a tavaszi napsütésben fürdő szigeten csordultig örömben. Hogy ez egy ötödik dimenziós élmény volt-e? Nem tudom, lehet. Bár el kell, hogy áruljam: ezt a zöldélményt már tapasztaltam korábban is.  

 

Mind a kilencen átbuszoztunk a Gellért hegyhez, és elindultunk a Sziklakápolnához. Még nem tudtuk eldönteni, hogy benne, vagy az október 23-i szertartás helyszínén leszünk-e? Ez a kérdés hamar megoldódott, mert a templomban éppen mise volt. A közeli kis tisztáson álltunk fel újra körbe. A kör közepére most négy magenta színű gyertya került, majd azt a gyertyát, amelyet a Margit-szigeten használtunk György behelyezte középre. Elkezdtük a hangolódást, de nem nagyon éreztük az energiaáramlást. Amikor kinyitottuk a szemünket láttuk, hogy a kör közepén lévő gyertya alig pislákol. Tudtuk, hogy neki ma már nincs szerepe. György lecserélte egy bordó tartóban lévő fehér gyertyára. Az így kapott alakzat köré Józsi a szeretet egység jelének dupla hurkát rajzolta, majd elkezdtük energetikailag megtisztítani a területet.

 

Ez eltartott pár percig. Mihály arkangyal és a védelmünkben szerepet vállaló égi segítőink fél méterenként, levélformában, kis fénylámpásokat hoztak létre, amelyek fölfelé, fehéres-lilás fényben világítottak. Mi a levél közepén álltunk körben. Ezek a fénycsóvák először fölfelé megnyúltak, majd szétnyíltak, mint az ernyők és összeborultak a fejünk felett. István szerint az egész olyan volt, mintha hatalmas fényfák alatt álltunk volna. Közben két egymásra fordított kúpból álló mező is keletkezett körülöttünk a „fák” alatt. Amikor újra hangolódtunk a fényoszlopunkat nem terjesztettük ki az egész tisztásra, csupán magunk körül mintegy fél méteres körben stabilizáltuk - Mihály arkangyal javaslatára.

 

Tibor elmondta, hogy úgy érzi, össze kell kötnünk egy szivárvány híddal Gönc fényoszlopát.  Így átengedtük magunkat a feladatnak. Erőteljes energiák áramlottak keresztül rajtunk, majd öt-hat perc elteltével megjelent a szivárványhíd, és bekapcsolódott a Gellért hegybe. Tibor szerint azonban ezzel még nem ért véget a folyamat, így vártunk a folytatásra. Amint stabilizálódott a szivárvány szára, felfénylett alattunk egy barlang. Arany fényben csillogott. A barlangban megjelent három kőkoporsó. Odairányítottuk figyelmünket. Az első kőkoporsó fedele arrébb csúszott, a fedő lapján mintha egy férfi alakja lenne szoborszerűen. Azután ez a szobor élővé vált és megmutatta magát. Szakállas, fején orrát takaró fejvédő volt, sodronying, mellvért, a kezében pallos. Hátán mélybordó palást. Nem szólt, csak állt és várt. Megnéztük jobban mellvértjét, majd az azon található oroszlánok és pálmafa felismerése után megállapítottuk, hogy egy pálos vitéz áll előttünk. Erre várhatott. Ekkor a másik két kőkoporsó fedele is félre csúszott. A másodikban fekvő hasonló kinézetű férfin fekete palást volt, a legtávolabbin fehér.

 

Istvánon keresztül érkezett a magyarázat: a fekete és bordó palástot - István szerint köppenyt - viselő pálosok védik a fehéret. Az utóbbinak nem volt fegyverzete. Ezután a három pálos a barlangból felemelkedett a felszínre, majd féltérdre ereszkedtek. Miután felálltak ismét vártak. Józsi elmondta mit érez: a fehér ruhás pálos mágus. Ezután Tibor szólt: azt hallom, hogy borostyán és mézga.

 

Ekkor vált láthatóvá a fehér ruhás pálos nyakában kisebb lánckarikákon függő, lapos, pecsétszerű borostyán medál. Amikor megnéztem mi van benne, meglepődve láttam, hogy nem csak egy valamit rejt. Először egy egyenlőszárú keresztből kialakuló szkarabeuszbogár lett benne, majd ebből egy kehely abból pedig kardra tekeredő kígyó. Azután a fehér pálos levette nyakából a láncot és a feje fölé tartotta. Mindannyian éreztük, hogy kapcsolódnunk kell a medálhoz és az abban rejlő szimbólumokhoz, azonban nem a megszokott szívcsakrás módon, hanem a harmadik szemünkkel. Erőteljes energiaáramlás, bizsergés, nyomás, feszítés volt tapasztalható homlokunkon. A folyamat közben István megjegyezte, hogy igyekeznünk kellene, mert a védőmezőt kezdi meggyengíteni az azt érő kisebb nagyobb becsapódó meteoritszerű energia. Ekkor a fekete ruhás pálos hozzáért Istvánhoz, és segített még egy rövid ideig stabillá tenni a minket védő mezőt. Pár perc után megszűnt a borostyánmedálból érkező energiaáramlás, és mindannyian úgy néztünk ki, mintha a homlokunkból egy-egy forgó aranyspirál állna ki. Azután harmadik szemünkben megnyugodott az áramlás. Azt még tudatták velünk, hogy a három szín, ami ruhájukon megjelenik a vért, a lelket és az anyagot szimbolizálja. Ekkor fél térdre ereszkedtünk megköszönni azt, amit kaptunk. A három pálos is, amiért vállaltuk a feladatot. Majd miután felálltunk, a három pálos eggyé vált, és egyszerűen, fénycsóvaként távozott a körünkből. Felemelő volt.

 

Még pár percig a helyszínen maradtunk és közösen elfogyasztottunk egy cipót és egy üveg, finom vörös bort. Majd előkerült egy kevés dió és sütemény is. Ezután kilencfős társaságunk nagy ölelésekkel elbúcsúzott egymástól, és a jól végzett munka örömével elindultunk haza. Kezdődhet az Új Év! J

 

S.K. Szilvi, 2014. 01. 06.